Gyertyamártás Kunágotán


Vidáman érkeztek a gyerekek Kunágotán az Általános Művelődési Központba december 10-én reggel, hiszen aznap múzeumpedagógiai foglalkozás keretében a gyertyamártással ismerkedhettek meg.


Gyertyamártás, múzeumpedagógiai foglalkozás Kunágotán a Művelődési Házban 2018. december 10-én. Fotó: Gábor László Művelődési Ház Igazgató

Józó Tamásné Kati múzeumpedagógus alaposan felkészült. Mire a csoport összegyűlt, már minden készen állt.

Történelmi áttekintéssel kezdték a foglalkozást pl. mivel világítottak a különböző korokban, honnan nyerték az alapanyagot, miből készültek a gyertyák stb. A tanulók lelkesen sorolták a „hozzávalókat”, párhuzamot vontak a régi és új technikák között. Először csak a tűz világított, később állati zsiradékból, faggyúból készítettek gyertyákat, majd olajmécsessel és petróleumlámpával világítottak.

Mivel mára a viasz is nagyon drága lett, így paraffinból készítettek hagyományos módon, mártással gyertyákat.

Gyertyamártás kezdete. Fotó: Gábor László

E folyamat összetevői: a forró, folyékony paraffin, a kanóc (pamutzsinór) és hideg víz, amely gyorsan megdermeszti a meleg paraffint. A kanócot először a paraffinba mártják, majd hideg vízbe, amitől a paraffin rádermed a kanócra. A folyamatot ismételgetve a paraffinréteg egyre vastagabb lesz és elkészül a gyertya.

Szépen növekednek a gyertyák. Fotó: Gábor László

Még melegen egy késsel egyenesre vágjuk a gyertya alját, hogy legyen „talpa”. Amíg a gyertya teljesen ki nem hűl, csak a kanócnál illetve a „talpánál” fogva szállítható!

Frissen elkészült gyertyák. Fotó: Gábor László

A gyerekek nagy igyekezettel, ügyesen készítették a gyertyákat Kati határozott vezényletével, közben persze sokat beszélgettek és nevettek. A szorgos kezek munkája nyomán nagyon szép kis gyertyák készültek. Mindenki nagyon jól érezte magát és a szép napot végül egy mosolygós csoportképpel zárták.


Gyertyamártás, múzeumpedagógiai foglalkozás Kunágotán a Művelődési Házban 2018. december 10-én. Egy nevető csoportképpel zárult a nap.
Fotó: Gábor László Művelődési Ház Igazgató