A múltnak kútjai – újra régi fényükben pompázhatnak az öreg kutak Orosházán

Megszépülnek az orosházi Kútmúzeum kútjai. A muzeális értékű kútberendezések felújítása javában zajlik, a munka célja az elsődleges állagmegóvás.

Kiss Horváth Sándor évtizedekkel ezelőtt jókor volt jó helyen. Közbenjárására ugyanis sikerült – egy lebontásra ítélt – víztornyot megmenteni, majd benne szorgos munkával és összefogással a Kútmúzeumot kialakítani. Sanyi bácsi ugyan már nincsen közöttünk, de a régi, patinás víztorony még mindig a múlt szimbóluma, miként a mellette kiállított régi kutak is.

Így, mint a múltat tisztelő, és belőle – stílusos kifejezéssel élve – meríteni akaró utódok fontosnak tartjuk az emlékek megmentését, ápolását. Jelenleg is folyik munkatársaink által az itt található kutak kezelése, a kútkert rendbetétele. A fiúk csiszolnak, karbantartanak és festenek, hogy az  öreg kutak visszanyerjék régi fényüket.

Új külsőt kapnak a régi kutak – a képen éppen Józó Tamás dolgozik az egyiken
Fotó: Józó Tamásné